Hírek
2025. Március 05. 07:47, szerda |
Kék hírek
Forrás: Ügyészség
Azt is megverték Miskolcon, aki látta a verekedést
A Miskolci Járási Ügyészség súlyos testi sértés bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat két fiatalkorú férfi ellen, akik a vád szerint a buszmegállóban megvertek egy ismeretlen férfit, majd azt a személyt is bántalmazták, aki látta a cselekményt és rákérdezett az okára.
A vádirat szerint a fiatalkorú vádlottak 2024. július közepén az éjszakai órákban Miskolcon egy buszmegállóban várakozó, általuk ismeretlen férfiba belekötöttek, majd mindketten ököllel, ötször-hatszor megütötték, földre kerülésekor megrugdosták, neki 8 napon belüli gyógytartamú sérüléseket okoztak.
A cselekményt közeli lakásából látta egy másik férfi, aki kiment a buszmegállóba, hogy megnézze mi történt az általa látásból ismert sértettel. A férfi a vádlottak után ment, egy útkereszteződésben utol érte őket, megkérdezte, miért verekedtek. A vádlottak rögtön agresszíven reagáltak, felszólították, hogy távozzon, mire a férfi félelmében elkezdett szaladni, de a vádlottak utolérték, egyikük nagy erővel kirúgta a lábát, amitől földre zuhant, és ekkor mind a két vádlott belerúgott. A bántalmazás következtében 8 napon túl gyógyuló sérülést szenvedett el.
Az ügyészség a büntetlen előéletű vádlottak közül azzal szemben, aki ellen más büntetőeljárás is folyamatban van, közérdekű munka büntetést, míg vádlott-társával szemben próbára bocsátást indítványozott pártfogó felügyelet elrendelésével.
Ezek érdekelhetnek még
2025. December 03. 07:40, szerda | Kék hírek
Letartóztatták a budapesti szórakozóhelyen történt halálos bántalmazás gyanúsítottját
Elrendelte a Budai Központi Kerületi Bíróság kedden annak a férfinak a letartóztatását, aki a gyanú szerint egy budapesti, belvárosi szórakozóhelyen agyonütött egy másik vendéget - közölte a Fővárosi Törvényszék az MTI-vel.
2025. November 30. 08:55, vasárnap | Kék hírek
Meghalt a kórházban egy férfi, akit egy V. kerületi szórakozóhelyen bántalmaztak
Meghalt a kórházban egy férfi, akit egy fővárosi, V. kerületi szórakozóhelyen bántalmaztak szombat éjjel - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) a police.hu oldalon vasárnapra virradóra.
2025. November 17. 07:31, hétfő | Kék hírek
Országos közlekedésbiztonsági ellenőrzés kezdődik a közutakon
Elsősorban a tehergépjárművek és autóbuszok, valamint vezetőik ellenőrzésére terjed ki az az országos közlekedésbiztonsági akció, amely ma kezdődik a közutakon.
