Hírek
2010. Szeptember 22. 15:40, szerda |
Helyi
Forrás: vg.hu
Az Opel bővítés csak a kezdet
Az Opel két évig tartó, 500 millió eurós beruházássorozatba kezd szentgotthárdi leányvállalatánál, amely a fejlesztések után a világ egyik vezető motorgyára lesz. Több járműipari konszern is fejleszt a közeljövőben Magyarországon..
A Nemzetgazdasági Minisztérium közleménye szerint a fejlesztés 7,5 milliárd forintos állami támogatással valósul meg, amelynek megtérülésével három év alatt számol a tárca. A most bejelentett Opel-gyárbővítés nagyságrendjét jellemzi, 1990-től az elmúlt év végéig összesen 748 millió euró értékű beruházás színtere volt Szentgotthárd. A hír bejelentése után Orbán Viktor azt mondta, hogy az Opeléhez hasonló nagyberuházások várhatók, mégpedig olyan cégek részéről, amelyek már jó ideje megvetették lábukat hazánkban.
Hírek szerint csütörtökön az Audi hozza nyilvánosságra az ötezer fős győri vállalatával kapcsolatos terveket. Az azonban már eldőlt, hogy a kiköltözik a szentgotthárdi Opel-gyárból az egykori GM-leány, az Allison Transmission teherautó-sebességváltókat gyártó üzeme, mert az amerikai cég jövő nyárra csúcstechnológiával felszerelt új üzemet épít a helyi ipari parkban. A Hankook Tire Europe alelnöke pedig azt a tervet hozta nyilvánosságra, hogy a magyar gyár folyamatban lévő bővítése után teherautóabroncs-gyártósort is telepítenek Rácalmáson, és megnégyszerezik a mai kapacitást.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 16. 10:00, hétfő | Sport
Kínai Nagydíj - Újabb kettős Mercedes-siker, Antonelli nyert Sanghajban
Andrea Kimi Antonelli, a Mercedes olasz versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Kínai Nagydíjat, amely az ausztráliai idénynyitóhoz hasonlóan kettős Mercedes-sikerrel zárult.
