Városlista
2026. március 18, szerda - Sándor

Hírek

2010. December 01. 10:10, szerda | Helyi
Forrás: civishir.hu

Az esetről író tudósítót pedig az igazgató támadta meg

Az esetről író tudósítót pedig az igazgató támadta meg

Pécs – Megtámadta a Bors újságíróját és elvette fényképezőgépét az almamelléki iskola igazgatója, annak az intézménynek a vezetője, ahol egy pedagógust folyamatosan terrorizált egy 11 éves gyerek, amiről a tanár felettese is tudot

Fóris Gábor, a Bors tudósítója az MTI-nek azt mondta: fotókat készített az iskoláról és Szubotics Miklós iskolaigazgatóról, a baranyai közgyűlés szocialista képviselőjéről annak kapcsán, hogy egy 11 éves diák rendszeresen bántalmazta az intézmény egyik pedagógusát.

Az idei országgyűlési választásokon Baranya szigetvári választókörzetében képviselőjelöltként induló igazgató ezt nehezményezve rátámadt, leteperte a földre, elvette fényképezőgépét, majd autóba ült és elhajtott.

Az újságíró hozzátette, hogy követte támadóját, aki a rendőrségre ment, ahol kölcsönösen feljelentették egymást.
Fóris Gábor megjegyezte: korábban már bemutatkozott az igazgatónak, így a támadó tudta, ki ő és azt is, milyen ügyben készít képeket lapja számára, igaz, nemtetszését fejezte ki emiatt.

Zsobrák Péter, a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője azt mondta, egyelőre kihallgatják az ügy érintettjeit, a rendőrség ezt követően dönt a „további lépésekről”. Szubotics Mklóst az MTI-nek még nem sikerült elérnie.

A rendőrség pénteken közölte, hogy heteken át ütötte-rúgta, szidalmazta 50 éves tanárát egy 11 éves fiú Almamellék községben.
Zsobrák Péter korábbi tájékoztatása szerint a tanárnőt a rendőrök kihallgatták. A pedagógus elmondta, hogy a fiú a játszótéren, a tanulószobában, a buszmegállóban és mindenhol, ahol csak összetalálkoztak, minden ok nélkül rátámadt. Lökdöste, pofozta, belerúgott, volt olyan is, hogy az utcán rúgta meg, ez utóbbit a tanuló anyja is látta, mégsem szólt a gyerekére. A tanárnő elmondása szerint többször jelezte már felettesének az esetet, írásos kérelmet is benyújtott, de a támadások azóta sem szűntek meg. A fiút az eljárás során pszichológus fogja megvizsgálni. A rendőrök minden tanút részletesen kihallgatnak, és az eljárásba bevonják a többi érintett hatóságot is, hogy közösen vizsgálják ki az eset körülményeit.

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár

Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma

Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.