Hírek
2010. Szeptember 03. 12:37, péntek |
Helyi
Forrás: inforadio.hu
Az állami tulajdonú cégeknél is alkalmazzák a bérplafont
Az állami tulajdonú cégekre nem vonatkozik a bérplafon, de alkalmazzák - derül ki a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) által adott tájékoztatásból.
Az MFB honlapján közzétett információk szerint a bank vezérigazgatója két millió, a vezérigazgató-helyettesek 1,9 millió forintot keresnek, ezen felül az alapbér 80 százalékának megfelelő prémiumot kaphatnak, és a helyetteseknek jutalom is adható.
Az MNV-nél a vezérigazgató és az általános vezérigazgató-helyettes két millió forintot keres, s maximum tíz havi prémiumot kaphatnak előre meghatározott, konkrét feladatok teljesítése esetén az MNV honlapján közölt adatok szerint.
A Magyar Villamos Művek (MVM) Zrt. vezérigazgatójának személyi alapbére ugyancsak két millió forint, és legfeljebb a személyi alapbér 80 százalékának megfelelő prémiumban részesülhet a feladatok maradéktalan teljesítése esetén. A három vezérigazgató-helyettes 1,692 millió, 1,7 millió, illetve 1,9 millió forintot keres; prémiumukat a személyi alapbér 60 százalékában állapították meg.
A Szerencsejáték Zrt. vezérigazgatójának alapbére is két millió forint, teljesítménybére az alapbér legfeljebb 80 százaléka lehet.
A Magyar Postánál is arról tájékoztatták az MTI-t, hogy a cégnél nincs olyan vezető, aki két millió forintnál többet keresne, bár a vezetőváltásokat megelőzően voltak ilyenek.
A MÁV Zrt. elnök-vezérigazgató is két millió forintot keres, a két vezérigazgató-helyettes ugyanakkor 2,3 millió, illetve 2,5 millió forintot, s a társasági mutatók teljesülése esetén az egyéni prémiumfeladat kiírás szerint mindhárman maximum 80 százalékos prémiumban részesülhetnek.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld
Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része
A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.
