Hírek
2023. Január 27. 13:55, péntek |
Belföld
Forrás: mti
Az Ökumenikus Segélyszervezet adventi adománygyűjtéséhez 650 ezren csatlakoztak
Magyarország legnagyobb ünnepi összefogásához, az adventi adománygyűjtéséhez több mint 650 ezer adományozó csatlakozott és csaknem 300 millió forintot gyűjtöttek össze.
Lehel László ismertetése szerint az adományvonalon érkezett több mint 94,3 millió forintnyi felajánlással, a Tesco áruházi adománykuponos gyűjtése során összegyűlt 60 millió forinttal, valamint a magán- és vállalati befizetések 142,8 millió forint adományával összesen mintegy 297 millió forint felajánlás érkezett.
Közölte, a magánszemélyek átlagosan 5-10 ezer forint között adakoztak.
Elmondta, idén is azért hirdették meg az összefogást, hogy a rászorulók ezreinek szebbé tegyék az ünnepet, ugyanakkor a következő év hétköznapjaiban is folytatni tudják a nélkülözők és bajbajutottak támogatását.
Lehel László köszönetet mondott azért, hogy sokan meghallották a felhívásukat. Hozzátette: a széleskörű összefogásnak köszönhetően nem kell bezárni egyetlen intézményüket sem. Ez utóbbira utalva elmondta, a nehéz gazdasági körülmények jelentősen meghatározzák a több mint 50 intézményt működtető segélyszervezet működését. Példaként említette, van olyan intézményük, amelynek éves fűtési költsége 3 millió forintról 22 millió forintra nő.
Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató arra emlékeztetett, hogy a nehéz gazdasági helyzet ellenére tavaly év végén sikerült megszervezniük valamennyi hagyományos ünnepi segélyakciójukat. A fővárosi szeretetvendégségek mellett több száz családhoz jutottak el az ünnepi élelmiszeradományok, tűzifaszállítmányok, továbbá gyermekeknek szóló programokat is tartottak a segélyszervezet intézményeiben.
Közölte, az adománygyűjtés fókuszában most sem csak az ajándékozás, hanem a segélyszervezet szegénység elleni küzdelme volt, melyet országos intézményhálózatukon keresztül folytatnak az év 365 napján.
Emlékeztetett arra, hogy az összefogáshoz számos módon lehetett csatlakozni, de a legnépszerűbb adományozási forma ezúttal is a 1353-as adományvonal volt, amelyet advent időszakában több mint 377 ezer alkalommal tárcsáztak országszerte, hívásonként/sms-enként 250 forintot felajánlva a segélyszervezetnek.
A köszönetmondó sajtótájékoztatón jelen volt Lévai Anikó jószolgálati nagykövet, az Ökumenikus Segélyszervezet több ismert önkéntese, valamint azon vállalatok képviselői, akik csatlakoztak az adománygyűjtéshez.
Pálinkás Zsolt, a Tesco vezérigazgatója "Magyarország legnagyobb adománygyűjtő csapatának" eredményeiről számolt be, majd Hevesi Nóra, a cég kommunikációs vezetője átadta Lehel Lászlónak a 60 millió forintos áruházi gyűjtést szimbolizáló adománytáblát.
A Tesco mellett az E.ON, a Magyar Posta Zrt. a Szerencsejáték Zrt., valamint az InfoRádió, az RTL Klub és a TV2 is támogatta az adománygyűjtést.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Július 23. 13:00, csütörtök | Belföld
NKA-ügy - Tarr Zoltán: tovább fokozódik a botrány
Tovább fokozódik a \"Hankó-botrány\", az ügyészség nyomozói kedden lefoglalták a Fidesz szervereit, szerdán pedig egy újabb embert vettek őrizetbe a Nemzeti Kulturális Alap (NKA) támogatásai miatt folyó nyomozás ügyében
2026. Július 23. 10:00, csütörtök | Belföld
A legfőbb ügyész lemondása - Magyar Péter: az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg
A legfőbb ügyész lemondásával \"az ország újabb Orbán-bábtól szabadult meg\" - reagált a miniszterelnök Nagy Gábor Bálint bejelentésére.
2026. Július 23. 07:22, csütörtök | Belföld
Lemondott Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész
Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész szerdán benyújtotta lemondását, az erről szóló közlemény az ügyészség honlapján jelent meg.
2026. Július 23. 07:21, csütörtök | Belföld
Vitézy Dávid ismertette a vasútfejlesztés tízéves programját, az M3-as metró meghosszabbítását is bejelentette
Vitézy Dávid és Magyar Péter ismertette a tizenöt éves Baross Gábor Terv következő tíz évre szóló vasútfejlesztési munkatervét.
