Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2014. Augusztus 07. 05:00, csütörtök | Belföld
Forrás: OrientPress Hírügynökség

Akár 30 százalékkal is nőhet a kenyér ára ősztől

Akár 30 százalékkal is nőhet a kenyér ára ősztől

Drágulhat a kenyér ősszel. Septe József, a Magyar Pékszövetség elnöke a Napi Gazdaságnak azt mondta, a dráguló liszt és a gyenge forint miatt 25-30 százalékkal nőhet a kenyér ára. A kereskedőkkel várhatóan augusztus végén kezdődnek erről tárgyalások, a fogyasztók pedig már szeptemberben érezhetik az áremelés hatását.

Az elnök szerint a lépés évekkel ezelőtt időszerű lett volna, most azonban már nem lehet elhalasztani. Az idei aratás után, a vártnál rosszabb minőségű gabona miatt a liszt akár 30 százalékkal is drágulhat, a magas euró–forint árfolyam miatt pedig az import alapanyagok ára is megugrott – magyarázza Septe. A szakember arra számít, hogy a kereskedőkkel meg tudnak egyezni ebben a kérdésben, mivel áremelés nélkül több száz hazai sütőipari cég működése kerülhet komoly veszélybe.

Jelenleg közel 1100 magyar sütőipari vállalkozás működik az országban, amelyek 23 ezer főt foglalkoztatnak. A vállalkozások száma azonban folyamatosan csökken, a piacot pedig mind jobban koncentrálják a nagy áruházláncok sütödéi, amelyek egyre több terméket állítanak elő – mutatott rá az elnök. Emellett a mintegy 600, hazánkban működő albán sütőipari cég súlya is növekszik a piacon – tette hozzá. A búza mennyiségével mindazonáltal idén sem lesz probléma – véli Septe. A szakember becslése szerint a teljes idei termés meghaladhatja az ötmillió tonnát, amiből várhatóan 1,5 millió tonna lesz sütőipari minőségű.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 15:10, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: a Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának

A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális fejlesztési stratégiájában - írta a külgazdasági és külügyminiszter szerdán a Facebook-oldalán.

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld

Zuhanórepülésben az ipari termelés

KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld

OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja

Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.