Hírek
2011. Február 17. 18:10, csütörtök |
Helyi
Forrás: vg.hu
Adótartozás: kétezer cég egyszerűen nem fizet
Egy híján kétezer cég tartozik több mint százmillió forinttal a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnak (NAV) a feketelista.hu legújabb, 2010 negyedik negyedévéről szóló összesítése szerint.
Ez jelentős, 18 százalékos növekedés 2009 azonos időszakához képest.
Ismeretes, hogy az adóhatóságot 2007-től kötelezi jogszabály arra, hogy minden negyedévben nyilvánosságra hozza azon cégek listáját, amelyeknél száznyolcvan napon át százmillió forintnál nagyobb adótartozást tartanak nyilván.
Az adatok tanúsága szerint e nyilvántartás bevezetése óta a négyszeresére nőtt a listán szereplők száma, lévén 2007 első negyedévében még csak 470 cég érdemelte ki ezt a kétes értékű pozíciót. A feketelista.hu közleménye azonban figyelmeztet: a nagymértékű növekedésben annak is szerepe van, hogy sok cég évek óta tolja maga előtt tartozását, és így minden negyedévben felkerül a listára.
Érdekesség, hogy 37 társaság neve már 2007 eleje óta folyamatosan szerepel a listán. A többszöri felkerülésre az is magyarázat lehet, hogy időbe telik a tartozások behajtása. A különösen nagy összegű adósok többségénél pedig a tartozás egy összegben, revíziós megállapítás során keletkezett.
Kissé nehezíti az eligazodást, hogy a NAV nem teszi közzé a listán szereplők adósságának pontos mértékét. Az összesített adatok szerint a cégek és magánszemélyek adótartozása a 2009 végi 1988,9 milliárddal szemben 2010. december 31-re 2308,8 milliárd forint volt. Ez egy év alatt 16,1 százalékos növekedésnek felel meg.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
