Városlista
2024. május 8, szerda - Mihály

Hírek

2013. December 28. 20:13, szombat | Belföld
Forrás: MTI

Adócsalási vád – Civilek tüntettek Horváth András volt adóhivatali dolgozó mellett

Adócsalási vád – Civilek tüntettek Horváth András volt adóhivatali dolgozó mellett

A rendezők szerint körülbelül másfélezren vettek részt a Horváth András volt adóhivatali dolgozó melletti budapesti tiltakozó felvonuláson, amely a belvárosi, Széchenyi utcai adóhivatali épülettől indult, majd a Belügyminisztérium érintésével az Alkotmány utcában fejeződött be szombat délután.

A mások mellett a Hallgatói Hálózat, a Társaság a Szabadságjogokért és a Levegő Munkacsoport által szervezett demonstráció résztvevői egyebek mellett azt követelték, hogy a pártok ne akadályozzák a parlamenti vizsgálóbizottság felállítását, az Állami Számvevőszék pedig folytasson eljárást. Tiltakoztak az ügyet kirobbantó Horváth András felelősségre vonása ellen.
Horváth András beszédében hangsúlyozta, hogy el kell gondolkodni egyes adóhivatali vezetők szakmai alkalmasságán. Álláspontja szerint szereptévesztésben van a kormányzat, az adóhivatal és a politika.
A Belügyminisztérium épületénél a felszólalók kifogásolták, hogy a "milliárdos adócsalók" helyett Horváth Andrásnál tartottak házkutatást a nyomozók. Álláspontjuk szerint nem lehet bízni sem a NAV-ban, sem a független ügyészségben.
A demonstráció több ellenzéki politikus is részt vett, például Varju László, a DK pártigazgatója, Schiffer András, az LMP társelnöke, Vágó Gábor, az LMP országgyűlési képviselője és Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke.
A demonstrálók közül sokan zöld mappával érkeztek, a tábláikon egyebek mellett "Tele a hócipőnk", "Ne fizesd a hiteled!" és "Maffia állam, hajrá Fidesz" feliratok voltak olvashatók. A demonstrálók több alkalommal azt kiabálták, hogy "nem hagyjuk", és folyamatosan alkotmányt, demokráciát és jogállamot követeltek.
A tiltakozó felvonulás kezdetén szóváltás alakult ki a demonstrálók és két árpádsávos zászlóval érkezőt férfi között, de végül a demonstráció során rendbontást nem történt.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) egykori dolgozója, Horváth András november elején állt a nyilvánosság elé azzal az információval, hogy ezermilliárd forintos adócsalásra bukkant.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 08. 10:19, szerda | Belföld

Szijjártó Péter: egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra

Egyre több magyar vállalat lép be a kínai piacra, egyre több magyar vállalat kereskedik kínai partnerekkel, nő a turisztikai forgalom és egyre több hallgatót fogadnak kölcsönösen egyetemeink

2024. Május 08. 10:16, szerda | Belföld

Zuhanórepülésben az ipari termelés

KSH: márciusban 10,4 százalékkal csökkent az ipari termelés.

2024. Május 08. 07:45, szerda | Belföld

OH: nem volt hibás a matematikaérettségi feladatlapja

Nem tartalmazott hibát a matematikaérettségi feladatlapja - tájékoztatta az Oktatási Hivatal (OH) kedden az MTI-t.

2024. Május 08. 07:42, szerda | Belföld

Útinform: forgalomkorlátozások lesznek a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny miatt

Forgalomkorlátozásokra kell számítani a Tour de Hongrie kerékpáros körverseny miatt, amely szerdán 12.50 órakor Karcagról indul, és az első napon Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét érinti