Hírek
2011. Január 06. 15:35, csütörtök |
Helyi
Forrás: mti.hu
A szemektől kel életre az arc
Egy amerikai tanulmány szerint egy arcnak igencsak hasonlítania kell egy emberi ábrázathoz ahhoz, hogy élőnek tűnjön, és ebben a szemek játsszák a főszerepet. Számtalan film próbált sikertelenül élethű emberi animációkat készíteni. A
Thalia Wheatley és Christine Looser, az amerikai Dartmouth College kutatói ezért meg akarták határozni azt a pontot, amelytől élőnek tűnik már egy arc. Looser sorra látogatta New Hampshire játékboltjait, és lefényképezte a játékbabák arcait. A kutatók minden egyes baba arcát megpróbálták összepárosítani egy hasonló kinézetű emberi arccal, majd a számítógépen összemosták a kettőt - írja a ScienceDaily tudományos hírportál (www.sciencedaily.com).
Az ember-baba átmenetekből készült képeket önkénteseknek mutatták meg, akiknek el kellett dönteniük, mely képek készültek emberről, és melyek babáról. A vízválasztó a két arc közötti út kétharmadánál helyezkedett el, az emberihez közelebb. Egy másik kísérlettel kimutatták, hogy a szemek a legfontosabbak az élet meghatározásában.
Az eredmények arra utalnak, hogy az emberek alaposan megvizsgálnak egy arcot, különös tekintettel a szemekre, mielőtt eldöntenék, hogy élő-e - írják a kutatók a Psychological Science című szaklapban. Az arccal rendelkező tárgyak emberinek látszhatnak, de amennyiben különbséget tudunk tenni élő és élettelen között, szociális energiáinkat olyan arcoknak tartogathatjuk, amelyek képesek gondolkodni, érezni és kommunikálni.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
