Hírek
2010. November 20. 10:14, szombat |
Helyi
Forrás: napi.hu
A németek már kerülik Magyarországot
A német iparkamara szerint a válságadók miatt több német cég is elállt magyarországi terjeszkedési tervétől.
A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara szerint az Orbán-kormány által bevezetett válságadók egészen addig elfogadhatók, amíg a krízis azokat indokolttá teszi, azaz "szigorúan korlátozott ideig", de akkor is csak azzal a feltétellel, ha a vállalatokra kirótt extra terhek mellé strukturális reformok is társulnak. Márpedig arra, hogy a kormány a költségvetés kiadási oldalát is rendbe akarná tenni mindeddig semmilyen jel nem utalt - jegyzi meg a kamara a Reutersnek eljuttatott közleményében.
A magyarországi jelenléttel bíró német cégek álláspontját tolmácsoló kamara több ponton is aggályosnak tartja a kormány munkáját. Egyrészt hiányolja a konzultációt a szakmai szervezetekkel, másrészt úgy véli, az egyes törvények visszamenőleges hatállyal történő bevezetése aláássa a gazdaságpolitikával szembeni bizalmat.
A bizalomvesztés árt a német cégek befektetési kedvének is a kamara szerint, amely kitért arra is, hogy a válságadók miatt a közelmúltban több cég is letett Magyarországra tervezett fejlesztéseiről. A kamarai közlemény nem említ konkrét vállalatokat illetve szektorokat, ám megjegyzi, hogy az autóipart nem érintő rendelkezések az Audi, az Opel és a Daimler magyarországi terveit nem befolyásolják.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma
Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.
