A területen már a középkorban is templom állt, de az egy tűzben elpusztult. Ezután épült az András-templom, amely 1297 és 1564 között állt. Ekkor ismét tűzvész sújtott le a területre. 62 hosszú éven át csak a fekete maradványok csúfoskodtak, Bethlen Gábor kezdeményezte a szépülést 1626-ban, a munka pedig Rákóczi György támogatásával ért véget, 1628-ban. 1707-ben, a Rákóczi-szabadságharc idején komoly károk érték a templomot a császári sergek támadása miatt.

1802-ben ismét óriási tűz pusztított a cívisvárosban, az épület sem úszta meg. A hőségtől áttüzesedett harangot menteni akarták és vízzel locsolták, amitől megrepedt. 1873-ban újraöntötték, de kireszelték belőle Rákóczi jelmondatát - „Non est currentis, neque volentis, sed miserentis Dei." (Nem azé, aki fut, sem nem azé, aki akarja, hanem a könyörülő Istené), és elhelyezték a kollégium oratóriumában. Az új templom építésével 1803-ban a város Péchy Mihályt bízta meg. A bal tornyot 15, a jobbot 21 év múlva fejezték be. Mindkettő 61 méteres. 1819-től már használták a templomot, de csak 1823-ra fejezték be az építkezést. Eredetileg középre kupolát terveztek, de nem volt rá pénz, így ez kimaradt.
1819-től már használták a templomot, de csak 1823-ra fejezték be az építkezést.

Szeptemberre teljesen megszépül a környezete, év végére pedig belülről újul meg teljesen.