Városlista
2026. március 17, kedd - Gertrúd

Hírek

2010. November 11. 10:10, csütörtök | Helyi
Forrás: nemzetisport.hu

A Milan nevével kezdődik az olasz tabella

A Milan nevével kezdődik az olasz tabella

A Serie A 11. fordulójában az AC Milan 3–1-re nyert a Palermo ellen és ezzel átvette a vezetést a tabellán, ugyanis az eddigi listavezető Lazio kikapott a Cesenától. Döntetlent játszott a Juve és az Inter, nyert a Roma. Vass Ádám cserekén

AC MILAN–PALERMO

A 10 forduló után második helyen álló AC Milan ma esti, Palermo elleni találkozója kapcsán az olasz La Gazzetta dello Sport Ronaldinhót emelte ki, mondván, a brazil számára ez a találkozó lehet az idény egyik legfontosabb meccse, mert ha ezúttal sem bizonyít, akkor végleg mellőzheti őt Massimiliano Allegri vezetőedző.

Nos, a jelek szerint a szakember már nem várta meg ezt a meccset a mellőzéssel, ugyanis nem szavazott bizalmat Ronaldinhónak, de a Milan nélküle is győzni tudott.

A 19. percben a nem éppen felhőfejeseiről elhíresült Alexandre Pato Clarence Seedorf jobb oldali szögletéből fejelt nyolc méterről a Palermo kapujába.

Erre a gólra Armin Bacinovic révén még válaszolni tudtak a hazaiak, de az utolsó negyed órát ismét megnyomták a vendégek: előbb Zlatan Ibrahimovic talált be 11-esből, majd a csereként pályára lépő Robinho állította be a 3–1-es végeredményt.
AS ROMA–FIORENTINA

Az eltiltását letöltő Francesco Tottival felálló AS Roma sorozatban a negyedik sikerét aratta, miután a Lecce, a Basel (a BL-ben) és a Lazio elleni siker után lendületből a Fiorentinát is megverte. A „farkasok" az első félidő hajrájában Fábio Simplício révén szereztek vezetést, a brazil középpályás egy tizenhatoson belüli kavarodás után négy méterről lőtte a kapuba az egyik védőről elé pattanó labdát.

A folytatásban Marco Borriello növelte a hazaiak előnyét öt méterről egy jobb oldali beadást követően. A hajrában ugyan felébredt a Fiorentina, de a Roma 3–2-re így is győzni tudott, és egy siker után várhatja a juventus elleni hétvégi meccset.

LECCE–INTER

A sérülések és betegségek miatt tartalékos Inter az összeszokottnak éppen nem nevezhető Jonathan Biabiany, Javier Zanetti, Joel Obi, Goran Pandev középpályássorral állt fel a 16. Lecce otthonában, és sokáig nem tudta feltörni a fegyelmezetten játszó hazaiak védelmét.

Rafa Benítez a szünetben a hatékonyabb támadójáték érdekében Samuel Eto'o mellé beküldte az argentin Diego Militót, aki megtette a tőle telhetőt, hiszen a 76. percben betalált, de három perccel később Rubén Olivera egyenlített, és mivel újabb gól már nem született, így a fekete-kékek zsinórban a harmadik tétmeccsükön maradtak nyeretlenek (a bajnokságban két döntetlent játszottak, a BL-ben pedig kikaptak a Tottenhamtől). Az inter a következő fordulóban a Milan ellen javíthat.

BRESCIA–JUVENTUS

A Brescia–Juventus mérkőzésről két perc érdemel említést, ugyanis a 71. és a 73. minutum között Fabio Quagliarella és Alessandro Diamanti találatával kialakult az 1–1-es végeredmény. A hazaiaknál Vass Ádám a 78. percben állt be csereként, Feczesin Róbertet nem nevezte a találkozóra Giuseppe Iachini.

A TÖBBI MÉRKŐZÉSRŐL

A listavezető Lazio elszenvedte újabb vereségét, és a Cesena elleni fiaskó egyúttal azt is jelenti, hogy már nem a rómaiakkal kezdődik a tabella, hanem a Palermót legyőző Milannal. Az új edző, Davide Ballardini irányította Genoa otthon 1–0-ra nyert a Bologna ellen. Rudolf Gergely kezdett, volt egy helyzete is, a 90. percben lecserélték.

A Napoli idegenben verte meg a Cagliarit, otthon nyert a Catania az Udinese ellen, a Chievo ikszelt a Barival.

SERIE A
11. FORDULÓ
AC Milan–Palermo 3–1 (Pato 19., Ibrahimovic 77. –11-esből, Robinho 83., ill. Bacinovic 63.)
AS Roma–Fiorentina 3–2 (Simplício 45., Borriello 51., Perrotta 77., ill. Gilardino 69., D’Agostino 89.)
Brescia–Juventus 1–1(Quagliarella 71., ill. Diamanti 73.)
Cagliari–Napoli 0–1 (Lavezzi 90.)
Catania–Udinese 1–0 (López 60.)
Cesena–Lazio 1–0 (Parolo 84.)
Chievo–Bari 0–0
Genoa–Bologna 1–0 (Milanetto 81.)
Lecce–Inter 1–1 (Olivera 79., ill. D. Milito 76.)

Ezek érdekelhetnek még

2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi

Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik

Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.

2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi

Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására

A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést

2026. Március 17. 16:00, kedd | Bulvár

Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma

Áprilisban érkezik a Michael Jacksonról szóló mozifilm és annak zenei albuma - jelentette be hétfőn a Sony Music.