Hírek
2010. Október 10. 12:27, vasárnap |
Helyi
Forrás: dehir.hu
A gagyi és az értékes harca a Mihály napi vásáron
Több mint ezer árus és több tízezer nézelődő. A Mihály napi nagyvásárnak eddig kedvezett az időjárás. Újdonság volt a Régi Idők Vására, ahol a hagyományőrző standokon a régi kirakodásokat idézték fel. Mára a rendezvény inkább
A vásári forgatagnak éppúgy része volt a bohóc, mint az éneklő indiánok, és persze alkudozás nélkül sem lenne igazi a vásári hangulat. A 63. országos nagyvásárra idén kevesebben jelentkeztek, mint tavaly. Az árusok azt mondják, vásárlókból kevesebb van, a sátorhely bérlése viszont sokba kerül.
- Sajnos elég sokba kerül. Elég sok a helypénz, ráadásul az emelkedik, miközben egyre kevesebben vásárolnak – panaszolta Karsai Márton kereskedő.
Míg az árusok a helypénzt sokallták, addig a vevők az áru minőségével voltak elégedetlenek. Sok nézelődő gondolta úgy, hogy a földről árult cipők és halomba hordott ruhák nem tesznek jót a vásár színvonalának. Van, aki szerint sok a „gagyi”, mások úgy vélik, drágaság van, s jobb minőségű árut tudnak venni ugyanennyiért vagy még olcsóbban az üzletekben.
A látványkovács és a Régi Idők Vásárának többi árusa viszont emelte a színvonalat. Az Akadémia utca hagyományőrző sátrai a régi nagy kirakodásokat idézték fel. Ezek a standok minden korosztályban nagy sikert arattak.
- Ma már a hagyományokat kezdjük elfelejteni. Nem tartjuk tiszteletben az őseinknek, az elődeinknek a kultúráját. Örülök neki, hogy ez a vásár még mindig létezik, még több kellene belőle – vélekedik Végh Csaba.
A Mihály napi vásárra idén is rengetegen voltak kíváncsiak. A rendezvényre több tízezren látogattak ki. A vásározók biztonságára rendőrök és közterület felügyelők vigyáztak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 16. 15:00, hétfő | Kék hírek
Nagy fogás
Hajnali akcióban csaptak le a hatvani nyomozók két lőrinci dílerre a DELTA Program keretében.
