Hírek
2024. Február 12. 06:00, hétfő |
Bulvár
Forrás: MTI
A négy magyar űrhajósjelölt beszélt felkészüléséről a Kossuth rádióban
A Hungarian to Orbit (HUNOR) magyar űrhajósprogram négy magyar űrhajósjelöltjével - Cserényi Gyulával, Kapu Tiborral, Schlégl Ádámmal és Szakály Andrással
- hangzott el beszélgetés felkészülésükről vasárnap délután a Kossuth rádió Irány az űr című műsorában.
Az adásban elhangzott, hogy mind a négyen részt vehetnek a harmadik kiképzési fázisban is.
Az elsőben az űrkutatás történetével, az űrügynökségek tevékenységével, illetve a küldetéssel ismerkedtek, majd a másodikban az utazás során szükséges tudományágakba - kozmológia, földtan, rakétafizika, élettan - kaptak betekintést.
A kiképzés harmadik fázisában a jelöltek szakmaspecifikus ismereteket szereznek például a nemzetközi űrállomásról, és bekapcsolódnak a kutatás-fejlesztési munkába is.
Már mind a négyen megszerezték a kisrepülőgépes szakszolgálati engedélyüket, novemberben műrepülő gyakorlatot is végeztek, fizikai felkészülésük során úszóedzéseken vesznek részt, és dietetikus követi nyomon táplálkozásukat.
Hamarosan az Egyesült Államokba utaznak, ahol további képzések várnak rájuk. Az egyik legfontosabb a centrifugaképzés lesz, amelynek során szimulálni fogják, hogy pontosan milyen erőhatások érik az embert a felbocsátás során. Ezen kívül az űrállomás moduljaival, eszközeivel ismerkednek meg egy életnagyságú modell segítségével, de a mikrogravitációs környezetben való elsősegélynyújtásra is kiképzik őket.
A műsorban beszéltek arról is, hogy a harminc napos tartózkodás idejére tervezett tudományos kísérleteket nemsokára elkezdik betanulni. Ezek egy részének a közelmúltban zárult le a pályázata, így még zajlik a kiválasztás és a döntés arról, hogy pontosan melyek kerülnek a programba - hangzott el a műsorban.
Ezek érdekelhetnek még
2025. November 13. 07:32, csütörtök | Bulvár
Húsz éles bevetésen vett részt a baltikumban a magyar légierő
2025. November 12. 07:26, szerda | Bulvár
Rick Astley visszatér a Paloznaki Jazzpiknikre
Rick Astley, Dee Dee Bridgewater, az Electro Deluxe és a Deladap is fellép a jövő évi, immár 14. alkalommal megszervezett Paloznaki Jazzpikniken, amelyet 2026. augusztus 6-tól 8-ig rendeznek a Balaton-felvidéki településen.
2025. November 11. 07:41, kedd | Bulvár
Szijjártó Péter lett a Budapest Honvéd elnöke
2025. November 10. 07:43, hétfő | Bulvár
Dubai a milliomosok számára a legvonzóbb város
Dubai lett a vagyonos magánszemélyek számára a legvonzóbb város a Savills londoni székhelyű globális ingatlanpiaci szolgáltató által készített rangsorban.
