Hírek
2010. Október 30. 13:21, szombat |
Helyi
Forrás: nana.hu
8 ruhamérettel lett kisebb a tanárnő
A tanárnő szégyellte magát a gyerekek előtt, hogy amíg ő az egészséges táplálkozásra neveli őket, addig egyre csak szedi fel magára a kilókat.
Deb Thomas, a dél-wales-i tanárnő 16 hónap alatt 8 ruhamérettel lett kisebb.
Állítólag akkor szánta rá magát az életmód változtatásra, amikor a diákjai nemtetszését visszahallotta, mennyire ellentmond a megjelenése az általa tanítottaknak.
A 49 éves, háromgyermekes családanya így nyilatkozott: "Fel kell hívni a fiatalok figyelmét az egészséges táplálkozás fontosságára. Én is éreztem már egy ideje, mennyire képmutató vagyok, hiszen a kilók egyre inkább másztak fel rám."
Deb korábban kekszet evett reggelire, vacsorára pedig nem vetette meg a pizzát vagy az erős fűszerezésű indiai ételeket. 16 hónapja azonban minden másképp van: reggelire dinnyét eszik és alacsony zsírtartalmú joghurtot, ebédre salátát, vacsorára pedig amit ő készített, egészséges étket. Ha nap közben megéhezik, aszalt gyümölcsöt nassol.
A tanárnő elmondta, hogy remekül érzi magát, mióta karcsúbb és - ami számára hihetetlen - még a látása is javult egy kicsit.
Az ellentmondásos Debből igazi példakép lett a gyerekek számára.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
