Hírek
2010. Január 04. 14:15, hétfő | Helyi
76 ezren látták a Messiások tárlatot a Modemben
A világ minden részére szállítják a remekműveket a Modemből a kamionok: az augusztus 13-án nyílt Messiásokra mintegy 14 ország 81 intézménye és magángyűjtője kölcsönzött összesen több mint 200 modern és kortárs alkotást.
A bő négy és fél hónap alatt 76 200 látogatója volt a Messiásoknak. Ez nagyságrendileg kevesebb ugyan, mint a 2007-ben megrendezett Leonardo-kiállítás 162 ezres csúcsa, a Messiások azonban így is a Modem történetének második legnagyobb érdeklődést kiváltó tárlata volt. A január 3-án bezárt nagyszabású kiállítás nemzetközi figyelmet is hozott a debreceni művészeti központnak - ezt jelzi az a harmincnál is több külföldön megjelent sajtóhíradás, amely érdemben tudósított a Modem projektjéről. A kiállítás vonzerejét jelzi, hogy a látogatók között „mindössze" húszezer debreceni volt: a többség az ország különböző részeiből (legnagyobb részt a fővárosból), illetőleg külföldről érkezett. A tárlat ilyen módon jelentős élénkítő hatást gyakorolt a cívisváros vendéglátására is. A restaurátorok január 4-én kora reggel hozzákezdtek a művek állapotfelméréséhez, délelőtt elkezdődött a csomagolás, s még hétfőn négy műtárgyszállító autó indult el, hogy visszavigyék a kiállításra kölcsönzött műveket. A szállítás január 16-án fejeződik be.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Április 22. 07:26, szerda | Helyi
Magyar Péter: az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz
Az oktatás a Tisza-kormány alatt stratégiai fontosságú ágazat lesz - írta a Tisza Párt elnöke kedden Facebook-oldalán azután, hogy egyeztetést folytatott 15 különböző fenntartású gimnázium igazgatójával.
2026. Április 14. 10:00, kedd | Helyi
Orbán Viktor nem adja fel, újjászervezné a Fideszt
Kezdődik a munka, újjászervezzük magunkat és küzdünk tovább a magyar emberekért - írta Orbán Viktor miniszterelnök Facebook-bejegyzésében hétfőn este. Közölte azt is, hogy április 28-án választmányi ülést tartanak.
