Hírek
2010. Szeptember 13. 06:30, hétfő |
Helyi
Forrás: belfold.ma.hu
60 millióra bírságolták a Vodafone-t
Tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat folytatása miatt 60 millió forintra büntette a Vodafone Magyarország Mobil Távközlési Zrt.-t a Gazdasági Versenyhivatal
A GVH közleménye szerint a Vodafone az Internet Basic mobilinternet-csomagról adott tájékoztatásaival valósította meg a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot. A Vodafone az MTI megkeresésére nem kívánta kommentálni a hírt.
A Vodafone az Internet Basic nevű mobilinternet-csomagját - annak bevezetésével egyidejűleg tavaly május és július vége között intenzív kampányban népszerűsítette. A promóció során a tarifacsomagot 2 év hűségnyilatkozattal vásárló fogyasztók számára a Vodafone a 4.000 forintos havidíj felét július 31-ig elengedte.
Az akciós csomag ára így havi 2.000 forint volt, ami az előfizetés időpontjától függően maximum három hónapon keresztül érvényesülhetett.
A szolgáltatás ára a kedvezményes időszak elteltével, ami a gyakorlatban az augusztusban kezdődő számlaciklust jelenti már 4.000 forint volt. A közlemény szerint az akcióban úgynevezett fogyó kedvezmény érvényesült, vagyis a potenciálisan elérhető kedvezmény az akciós időszak előre haladtával csökkent. Az érintett időszakban az Internet Basic mobilinternet-csomagra mobilinternettel már rendelkező ügyfél nem válthatott. A fogyasztók a GVH által vizsgált tájékoztatási eszközökön - így televíziós szpotokban, on-line bannereken, eladáshelyeken elérhető szórólapokon és plakátokon, citylight plakátokon, illetve a Vodafone által előfizetőinek megküldött One című magazinjában - kiemelt módon kaptak információt az újonnan megjelenő internetes csomag áráról. E tájékoztatások azonban nem nyújtottak valós képet a reklámozott mobil internetszolgáltatás hirdetett kedvező díjáról és igénybevételének feltételeiről.
A vizsgált tájékoztatások ugyanis a fogyasztó által jól észlelhető főinformációként a szolgáltatás kedvezményes árát tüntették fel anélkül, hogy utaltak volna arra, hogy a feltüntetett összeg már a kedvezményes, csökkentett havidíjat jelenti. Ebből következően a fogyasztó gyakorlatilag fele akkora kiadásra számíthatott, mint amit hosszú távon, közel két éves periódusban ténylegesen fizetnie kell. A kifogásolt tájékoztatások között olyan is szerepelt, ami feltünteti ugyan a havi 2.000 forintos kedvezményes díjat, ám nem jelent meg az az információ, miszerint e kedvező lehetőség időben korlátozott, azaz kizárólag 2009. május 2. és 2009. július 31. között vehető igénybe.
A GVH szerint ezen túlmenően például más tekintetben is megtévesztették a fogyasztókat: amellett, hogy például a televíziós reklámok és a citylight-ok esetében a tájékoztatás rövid észlelhetősége és olvashatatlanul apró betűkkel történő megjelenítése miatt az információk észlelhetetlenek voltak, egyes esetekben a kiegészítő információkban foglaltak tovább fokozták a megtévesztés lehetőségét.
Itt ugyanis a fogyasztó úgy kellett, hogy értelmezze az apró betűs, továbbá a csillag alatti tájékoztatást, hogy az általában 2.000 forintért igénybe vehető Internet Basic szolgáltatás ellenértéke, kétéves hűségnyilatkozat vállalása esetén mindössze havi 1.000 forint. E tájékoztatások alapján pedig a fogyasztóban semmilyen kétség sem merülhetett fel a szolgáltatás havi díjának mértékével kapcsolatban.
A GVH álláspontja szerint a fogyasztók vitathatatlanul legjellemzőbb tulajdonsága a termékekkel kapcsolatos árérzékenység. A szolgáltatás ára tehát az egyik legfontosabb olyan tulajdonság, aminek birtokában az érdeklődő dönt arról, hogy azt igénybe kívánja-e venni, így e körülmény az ügyleti döntését alapvetően és egyértelműen befolyásolja. Ezt igazolja a GVH által 2009 áprilisában megrendelt kutatás is, ami az otthon internetezők mobilinternettel kapcsolatos ismeretei, attitűdjei és véleménye tárgyában készült. A kutatás rámutatott arra is, hogy a potenciális használók szerint a szolgáltatás havidíja és a szolgáltatás megbízhatósága a legfontosabb szempont, tehát ezek nyomnak a legtöbbet a latban akkor, amikor választanak az ajánlatok közül.
A kutatás kiemelte, hogy egy 2.000 forintos áremelkedés esetén az igénybevevők 68 százaléka váltana egy olcsóbb szolgáltatási csomagra, egyharmada pedig megszüntetné a mobilinternet előfizetését. A GVH a kiszabott bírság összegének meghatározása során figyelembe vette a reklámkampány költségeit.
A súlyosító körülmények között például azt, hogy a Vodafone-t az elmúlt években a versenyhivatal többször elmarasztalta. Enyhítő körülményként értékelte a GVH a kampány viszonylag rövid idejét, ám ezt ellensúlyozza némileg annak intenzív volta.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld
Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része
A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.
