Hírek
2010. November 06. 12:33, szombat |
Helyi
Forrás: nana.hu
4 éve nem eszik semmit a 4 éves fiú
Az autista fiúnál, csecsemő korában a szoptatás fázisában jelentkeztek először az aggasztó jelek.
A rarepfobia igen ritka betegség, amely súlyos étkezési zavarokat okoz. Daniel Harrison életét is ez nehezítette meg, olyannyira, hogy rettegéssé változott az élelmiszerektől való félelme. Négy éven keresztül nem evett semmit. Az autista fiúnál, csecsemő korában a szoptatás fázisában jelentkeztek először az aggasztó jelek. Daniel, a táplálékot, azóta csak egy sebészeti úton behelyezett, a gyomrához csatolt műanyag csövön keresztül kapja.
Az édesapa Kevin így nyilatkozott: „Nincs semmi olyan probléma, mely orvosilag megállítaná a fiunk étkezését”, tehát mint már korábban is kiderült, a szülők pszichológiai problémával állnak szemben. „Az édesanyjával aggódunk, hogy mi lenne a fiunkkal, ha velünk történne valami. Csak azt szeretnénk, ha képes lenne enni és ellátni magát.” Jelenleg a kétségbeesett szülők, akiknek a kilenc éves kislányukról is gondoskodniuk kell, abban reménykednek, hogy egy ausztriai klinikán, ahol óriási előrelépéseket tettek a betegség gyógyításában Daniel állapotát is rendbe tudják hozni. Az életmentőnek bizonyuló kezelés 20.000 fontba kerül, melyhez a támogatást az NHS (National Health Service - Nemzeti Egsézségügyi Szolgálat) megtagadta.
Az orvosok szerint – az elmúlt 22 évben csupán 12 ilyen esetet diagnosztizáltak – ezt az állapotot egy csecsemőkori savas reflux betegség okozza. A négyéves kisfiú rendszeres kezelést és műtéteket kap a behelyezett csövek miatt a londoni Great Ormond Street Hospital korházban. „A londoni orvosok, nagyon jók, de sajnálatos módon még nem tudják, mit kezdjenek Daniellel. Az egyetlen esély, hogy Ausztriába vigyük a fiunkat, mert ők az egyedüliek, akik sikeresen kezelni tudnak egy olyan állapotot, mint az övé.”, mondta végül az édesapa.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 17. 13:00, kedd | Belföld
NAV: hétfőn még kérhető az szja-bevallási tervezetek postázása
Hétfő éjfélig még kérhetik az szja-bevallás tervezetének postázását azok, akiknek nincs elektronikus elérhetősége.
