Hírek
2011. Március 25. 15:35, péntek |
Helyi
Forrás: edupress.hu
2013-tól több szakon lesz elvárás az emelt szintű érettségi
A felsőoktatási felvételihez 2013-tól két emelt szintű érettségit várnak el az orvostudományi terület három egységes, osztatlan képzésén (általános orvos, fogorvos, gyógyszerész), illetve az agrár képzési területen az egységes, os
Mindezek mellett egy emelt szintű érettségi kell a bölcsészettudományi, a jogi és igazgatási, a társadalomtudományi, a gazdaságtudományi és a műszaki képzési terület egyes szakjain - szerepel a március 22-én kihirdetett kormányrendeletben. A rendelet kihirdetését hónapok óta kérik.
A most elfogadott rendelkezések nem érintik a felvételi eljárást, valamint a pontozási rendszert. Ugyanakkor a módosítás a felvételizők számára lehetővé teszi, hogy azok a tanulók, akik középiskolájukban nem két évig tanultak egy természettudományos tárgyat, a két egy-egy évig tanult tárgyból adhassák össze pontjaikat. Az új szabályozás biztosítja, hogy a jövőben az idegen nyelven meghirdetett képzésekben is lehet nyelvvizsga-többletpontot számolni. Szintén újdonság, hogy a szociális képzési ágban, valamint az orvos-, és egészségtudományi képzési területen is szerveznek egészségügyi, illetve pályaalkalmassági vizsgát, továbbá hogy nem kötelező jelentkezési feltétel az emelt szintű érettségi vizsga letétele annak, aki 2005 előtt érettségizett és már rendelkezik legalább egy felsőfokú végzettséggel.
A felsőoktatási intézményeknek könnyebbséget jelent, hogy a módosítással a keresztféléves eljárásban tíz nappal meghosszabbodott a döntési határidő, vagyis az Oktatási Hivatal január 15. helyett január 25-ig dönthet a besorolásokról - arról, hogy az érintett hallgató felvehető-e az általa megjelölt felsőoktatási intézménybe. A kormányrendelet tartalmazza az éves felvételi eljáráshoz igazodóan módosult alap-, és mesterképzési szakok jegyzékét, az elmúlt időszakban akkreditált és indított szakok listáját.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 21. 18:00, szombat | Bulvár
Sziget - Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid, a Soulwax is jön
Huszonöt országból érkező csaknem félszáz fellépő nevét jelentették be pénteken a Sziget fesztivál szervezői. A listán szerepel Skepta, Jorja Smith, Peggy Gou, Natasha Bedingfield, Sigrid és a Soulwax is.
