Hírek
2010. Szeptember 15. 11:22, szerda |
Helyi
Forrás: Dehír
2011 végére elkészülhet a Nyugati kiskörút
Már jövő tavasszal elkezdhetik építeni a Nyugati kiskörutat. A tulajdonosi bizottság kedden tárgyalt a beruházás közbeszerzési eljárásáról. Ha érvényes pályázatok érkeznek, akkor november végén már eldőlhet, melyik cég építi a
| ||
Kerítés és lakat zárja el a Bajcsy Zsillinszky és a Simonffy utca közötti területet a forgalom elől. Az autók helyett most még a növények uralják ezt a részt. A tervek szerint jövőre itt már munkagépek dolgoznak. Több mint egy kilométer hosszon négysávos utat építenek. rendelkező belső főútja lesz a városnak - magyarázza Varga László városfejlesztési főosztályvezető
A nyugati tehermentesítő kiskörút a Mester utca és az Erzsébet utca között épül meg. Az első ütemben az Arany János és a Hatvan utca közötti szakasz készül el. Az építési területet először régészek vizsgálják át. Csak ezután kezdődhet a kivitelezés. A közbeszerzési eljárást elindította a város, ha november elejéig érvényes pályázat
érkezik be, akkor jövő tavasszal megkezdődhet a munka. alkalmas lehet arra, hogy a következő év első szakaszában megindulhasson a kivitelezés is - tájékoztatott Győri Gyula, a tulajdonosi bizottság elnöke. elvezetéssel együtt. A beruházás összköltsége 1,1 milliárd forint. Ennek 70 százaléka uniós, illetve állami támogatás. |
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
2026. Március 15. 18:18, vasárnap | Belföld
Március 15. - Magyar Péter: a hazánk a Nyugat része
A Deák térről induló rendszerváltó nemzeti menet teljesen megtöltötte az Andrássy utat, majd pedig a Hősök terét is.
