Hírek
2011. Február 15. 18:16, kedd |
Helyi
Forrás: index.hu
10 milliárdos támogatás az Audinak
Kisebb lesz az Audi egy munkahelyre jutó állami támogatása, mint amennyi a Mercedesé, azaz nem éri el a 8,8 millió forintot, tudta meg a Világgazdaság.
Az Audinak juttatott állami támogatás összege közelebb lesz a tízmilliárd forinthoz, mint a sajtóban megszellőztetett húszmilliárdhoz, írja a Világgazdaság.
A támogatási megállapodást még nem írták alá a német céggel, s így nem került a teljes, végleges szöveg a kormány elé – bár azt már tavaly októberre ígérte Orbán Viktor kormányfő szóvivője, Szijjártó Péter . Ennek ellenére a támogatás paramétereiben már azelőtt megszületett a megállapodás, hogy tavaly szeptemberben Budapesten bejelentették az Audi fejlesztését. A késedelmet az okozza, hogy lassan haladnak a szerződés szövegének egyeztetésével.
Az Audi esetében a 900 millió eurós, 1800 munkahelyet teremtő beruházáshoz kapható 11 milliárd forintnyi készpénzben mérhető összeg azt jelenti, hogy munkahelyenként valamivel több mint hatmillió az állami támogatás. Ugyanakkor a kormány deklarált célja, hogy legfeljebb ötmillió forint/munkahely támogatást kapjanak a befektetők.
Ráadásul általában további, úgynevezett készpénzben nem mérhető támogatáshoz, segítséghez is hozzájutnak a befektetők, mind a kormánytól, mind pedig a helyi szereplőktől. Az Audi esetében például értesüléseink szerint a kormány arra is kötelezettséget vállalt, hogy autópálya-lehajtót épít a gyárhoz, illetve az Audi számára a helyi egyetemen speciális szakképzést indítanak.
Ezek érdekelhetnek még
2026. Március 09. 12:00, hétfő | Helyi
Magyar Péter nevét emlegetve tagadta az orosz nagykövetség, hogy a Kreml különleges egysége befolyásolni akarná a magyar választásokat
2026. Január 06. 07:13, kedd | Helyi
Havazás - Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik
Az ország szinte teljes területén intenzíven havazik hétfőn éjjel, az érintett területeken a látási viszonyok korlátozottak, amely a forgalom jelentős lassulásával jár - olvasható az Útinform honlapján.
2025. December 23. 12:26, kedd | Helyi
Közösségi tapasztalatból lett magyar termékfejlesztés a pajzsmirigybetegségek támogatására
A BLAN Synergy rendszerszintű megközelítéssel, természetes módon egészíti ki a gyógyszeres kezelést
