Latorcai Csaba megnyitó köszöntőjében méltatta a brassói születésű Hermann Antal életútját, aki igazi XIX. század végi, XX. század eleji erdélyi polihisztor volt: tanáremberként a tudás erejét kívánta átadni diákjainak, néprajztudósként a székely népi értékek megmentésére tette fel az életét, lapszerkesztőként, íróként pedig az erdélyi népéletről tudósított. Német származása ellenére a székelység ügyének felkarolásán fáradozott még akkor is, ha övéi erre a már-már megszállottsággal határos tevékenységére olykor ferde
szemmel néztek is. Ki-ki ereje, rátermettsége, fizikai
felkészültsége szerint vándorbottal a kézben gyalog, kerékpáron, vagy éppen autóbusszal lép a nagy előd nyomdokaiba. A vándortábor résztvevői tudatosan készültek arra, hogy az előttük álló néhány napon annyi legyen a világból az övék, amennyit meg tudnak és meg akarnak látni belőle – fogalmazott a helyettes államtitkár.
Beszédében rámutatott, hogy vándorolni többféleképpen lehet. Lehet egyénileg, amikor az ember magányosan küzdi le az eléje kerülő akadályokat, magányosan halad a maga által kijelölt cél felé és magányosan örül a megérkezésnek. Lehet kisebb-nagyobb csoportokban, amikor közösek a célok, közösen kell legyőzni a nehézségeket és közös a megérkezés öröme is. Így az egyén öröme a közösség örömévé is válhat és az egyén megpróbáltatásait a közösség összefogásának ereje könnyítheti. Hangsúlyozta, hogy mindehhez a legszükségesebb az egymásra figyelő nyitottság megléte.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület 1891. május 12-én alakult meg Kolozsváron, célja a természeti és az épített környezet értékeinek tudatosítása és megőrzése; menedékházak létesítése; az ifjúság
természet- és környezettudatos nevelése; az ökoturizmus támogatása; a fizikai erőnlét, lelki egyensúly, életképesség, önuralom és csapatszellem fejlesztése és a hagyományőrzés. Az egyesület legnagyobb rendezvénye a vándortábor, amit évente más-más helyszínre szerveznek meg.
Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma