Városlista
2018. október 21, vasárnap - Orsolya

Hírek

2018. Február 13. 11:43, kedd | Kék hírek
Forrás: police.hu

Ütötte és rúgta egymást két házaspár

Ütötte és rúgta egymást két házaspár

Egy parkolóban verekedett össze két házaspár Sellyén hétfőn.

A Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási Központjába február 12-én 10 óra 15 perckor érkezett lakossági bejelentés arról, hogy Sellyén a Mátyás király utcában egy parkolóban többen összeverekedtek. A rendőrök a helyszínen megállapították, hogy egy 20 és egy 38 éves helyi nő egy korábbi nézeteltérésből adódóan verekedett össze, majd a dulakodásba egy 58, és egy 29 éves férfi is bekapcsolódott, akik szintén bántalmazták egymást. A rendőrök a helyszínről mind a négy személyt előállították, majd kihallgatták őket gyanúsítottként. A verekedésben mindannyian könnyű sérüléseket szenvedtek.

Ellenük a Siklósi Rendőrkapitányság garázdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított nyomozást.

Ezek érdekelhetnek még

2018. Október 21. 14:37, vasárnap | Kék hírek

Régóta körözött házaspárt kaptak el

A rendőrök elfogtak egy nőt, aki több mint két évig bujkált a nyomozók elől, valamint férjét, akit közel másfél éve kerestek.

2018. Október 20. 05:01, szombat | Kék hírek

Kútból mentett a rendőr

Egy Sátán kútba esett férfit mentett ki a helyi körzeti megbízott.

2018. Október 19. 19:08, péntek | Kék hírek

Otthonában termesztette a cannabist

Csaknem húsz tő indiai kendert foglaltak le egy szentesi férfi otthonában és rokonai tanyáján a rendőrök. A férfi ellen kábítószer birtoklása megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás.

2018. Október 18. 07:24, csütörtök | Kék hírek

Tűz ütött ki egy vasi faipari üzem raktárában

Nem került veszélyes anyag a levegőbe, a lángokat pedig körülhatárolták a tűzoltók a Vas megyei Bérbaltaváron, ahol egy faipari üzem ötszáz négyzetméteres raktárépületében keletkezett tűz szerdán