Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2010. Január 28. 08:42, csütörtök | Helyi

Rendőrkézen az erőszakoskodó

Rendőrkézen az erőszakoskodó

Elfogták azt a férfit, aki tavaly nyár óta négy nőt erőszakolt meg Debrecenben. A rendőrök az egyik sértett segítségével kapták el a 29 éves erőszakoskodót.

Kiderült róla: nős és rendezett családi körülmények között él. Emellett sorozatbetörőt és graffitiseket is sikerült elfogni a debreceni rendőröknek. A felderített esetekről ma számoltak be.

Ebben a Honvéd utcai beugróban, kora reggel erőszakolta meg utolsó áldozatát az a nős férfi, aki tavaly augusztustól három fiatal nőt kényszerített szexuális érintkezésre Debrecen utcáin. A negyedik sértett felkereste a rendőrséget, és néhány nappal később a járőrökkel együtt visszament a helyszínre.

Megkértük a hölgyet közreműködésre, mivel feltételeztük, hogy ismét támadást fog végrehajtani az elkövetőnk. Szoros figyelésben követtük őt, ahogy a munkahelyére tartott, és ekkor az előző támadás helyszínén ismét támadott az elkövető, és ott sikerült elfognunk - mondta el Muszka Zoltán, a Debreceni Rendőrkapitányság mb. bűnügyi osztályvezetője.

A férfi nem ismerte be tettét és a rendőrökkel is erőszakoskodott - ismertették az esetet a nyomozók. Később kiderült: az erőszaktevő áldozata a munkatársa volt, akit kiszemelt magának. A férfit 2-től 8 évig terjedő szabadságvesztésre ítélhetik.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 07:31, kedd | Kék hírek

Kibervédelmi intézet: nagy összegű pénznyereményre hivatkoznak telefonos csalók

Nagy összegű nyeremény ígéretével próbálkoznak telefonos csalók - tudatta a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat Nemzeti Kibervédelmi Intézete.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő utat

Átadták a Sopront északnyugat felől elkerülő, 3,6 kilométer hosszú, 8647-es számú utat hétfő délután.

2024. Május 07. 07:29, kedd | Belföld

Szijjártó Péter: az Európai Unió bővítésének felgyorsítása lesz a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb célja

Az Európai Unió (EU) bővítésének felgyorsítását nevezte a magyar uniós elnökség egyik legfontosabb céljának a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán hétfő este.

2024. Május 07. 07:25, kedd | Sport

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiára és paralimpiára tervezett ruhakollekcióit

Bemutatták a magyar csapat párizsi olimpiai és paralimpiai ruhakollekcióit hétfő este a Várkert Bazárban.