Városlista
2024. május 7, kedd - Gizella

Hírek

2010. Január 30. 13:35, szombat | Helyi
Forrás: Nyirerdő

Megkezdődött a NYÍRERDŐ Zrt. idei közmunkaprogramja: augusztus végéig 1100 állástalan dolgozik majd

Megkezdődött a NYÍRERDŐ Zrt. idei közmunkaprogramja: augusztus végéig 1100 állástalan dolgozik majd

Az erdőművelő közmunkaprogramok elindítása óta egy időben soha annyi állástalant nem foglalkoztatott a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt., mint ebben az évben.

Az erdőművelő közmunkaprogramok elindítása óta egy időben soha annyi állástalant nem foglalkoztatott a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt., mint ebben az évben. A 2010. január közepétől augusztus végéig tartó programban átlagosan 1100 ember dolgozik majd Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyék állami tulajdonú erdeiben. A program teljes költségvetése meghaladja az  egymilliárd forintot. A Szociális és Munkaügyi Minisztérium Közmunka Tanácsa 612 millió forinttal járul hozzá, a tulajdonos Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. támogatása megközelíti a 327 millió forintot. A Nyírségi Erdészeti Zrt. önrésze 105 millió forint - tájékoztatott Kaknics Lajos, ez erdőgazdaság vezérigazgatója.

A két megyében 76 településről kerülnek ki a közmunkások. Hajdú-Biharban a legtöbben (125-en) Debrecenből vesznek részt a programban, de Berettyóújfalu (92) és Hajdúhadház (61) is jelentős létszámmal képviselteti magát. Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében pedig a tiszadobiak (52), nyírbátoriak (30) és nyírbéltekiek (30) vannak kiemelkedően sokan.

A Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyék közel 60 ezer hektár állami tulajdonú erdeit kezelő NYÍRERDŐ Zrt. minden erdészeténél dolgoznak majd közmunkások. A közmunkások fele a rendelkezésre állási járadékban részesülők közül kerül ki, és eléri a 30%-ot mind a romák, mind a 45 év felettiek aránya. A programban részt vevők 90%-ának legfeljebb nyolc általános iskolai végzettsége van. A társaság vállalta, hogy a program lezárulta után minden tizedik munkavállalót három hónapon keresztül - támogatás nélkül - tovább foglalkoztat.

Az utóbbi években hagyomány, hogy képzés is kapcsolódik az erdőművelési közmunkaprogramokhoz. Ez idén sem lesz másként: 110-en vehetnek majd részt motorfűrész-kezelő szakképzésben. A szakképesítést 240 órában fogják elsajátítani a közmunkások, melyből 96 óra elméleti, 144 óra pedig gyakorlati képzés. Megtanulják az erdő- és mezőgazdaságban a hat centiméternél nem vastagabb fák döntését, darabolását. A képzés végén a sikeres vizsgát tett hallgatók bizonyítványt kapnak. A megszerzett végzettséggel a motorfűrészt a gazdaság egyéb szféráiban is használhatják, például ácsmunkálatokban, vagy parkgondozói feladatok ellátása során is.

A programban részt vevők feladatai között - az általános erdőművelési tennivalókon túl - turistautak, tanösvények karbantartása; akácosok, nyárasok nyesése, vágástakarítás és szemétgyűjtés is szerepel. Munkához jutnak a különféle csemetekertekben, elvégzik a közjóléti eszközök felújítását, valamint az erdővédelmi vadkárelhárító kerítések karbantartását és javítását. Nagy jelentőségű munka a különböző korosztályú erdőállományokban az idegenhonos özönfajok (gyalogakác, zöldjuhar, amerikai kőris, kései meggy) visszaszorítása, kitermelése. Napi nyolc órás munkájukért a minimálbérnek megfelelő 73.500 forintra jogosultak havonta. A közmunkások munka- és védőruhát, valamint étkezési utalványt is kapnak.

A közmunkaprogramok - amellett, hogy alkalmasak Szabolcs-Szatmár-Bereg és Hajdú-Bihar megyék országos átlagot meghaladó munkanélküliségi arányának csökkentésére - elősegítik a fenntartható erdőgazdálkodást, valamint az erdőművelési és erdőkezelési feladatok végrehajtását. Fontos cél az állami erdővagyon értékének, ápoltságának növelése

; a társadalom által igényelt közjóléti és természetvédelmi erdészeti feladatok időben történő megoldása, valamint az erdész-társadalom által létrehozott közjóléti létesítmények karbantartása. Kiemelkedő szerepe van a programoknak a környezettudatos nevelésben és a képzettséggel nem rendelkező állástalanok oktatásában is.

Ezek érdekelhetnek még

2024. Május 07. 14:10, kedd | Bulvár

Böde Dániel folytatja pályafutását

Meghosszabbította szerződését Böde Dániel, a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Paksi FC támadója, aki így a 19. élvonalbeli szezonjára készülhet a nyáron.

2024. Május 07. 14:09, kedd | Belföld

Hétvégén kezdődik az Élelmiszerbank adománygyűjtő akciója

Hétvégén kezdődik a Magyar Élelmiszerbank Egyesület idei legnagyobb adománygyűjtő kampánya, amely során a szervezet 3000 önkéntese az ország 104 településén 213 Tesco, ALDI és Auchan áruházban gyűjti a felajánlásokat.

2024. Május 07. 14:08, kedd | Sport

Nyolcvan nap a rajtig, 180-190 tagú lehet a magyar csapat

Nyolcvan nap múlva kerül sor a párizsi olimpia megnyitó ünnepségére, az eseményen pedig az előzetes számítások szerint 180-190 magyar sportoló vehet részt.

2024. Május 07. 14:07, kedd | Belföld

OTP Mobil: az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét

A magyarok 69 százaléka rendszeresen vásárol és fizet interneten keresztül, azonban az online vásárlók ötöde még mindig nem ellenőrzi a fizetési felületek hitelességét