Városlista
2018. április 26, csütörtök - Ervin

Hírek

2018. Január 11. 08:46, csütörtök | Bulvár
Forrás: infovárosok

Idén is világsztár lép fel az EFOTT-on

Idén is világsztár lép fel az EFOTT-on

A 6 napra bővített fesztivált ismét a Velencei-tó partján várja a fesztiválozókat július közepén.

A 27 éves brit közönségkedvenc, John Newman több mint 1,8 millió rajongót összefogó közösségi oldalán jelentette be, hogy idén ismét ellátogat hazánkba, és ezúttal a velencei térségbe hozza el ismert slágereit. Így az EFOTT fesztiválozói már biztosan nem maradnak nagy külföldi fellépő nélkül, de a szervezők már munkálkodnak a legnépszerűbb hazai együttesek színpadra-, és a szinte már elvárt, magas színvonalú nappali sport, kulturális, turisztikai és gasztro programok összeállításán is. Idén a fesztivált Velence-Sukoró térségében rendezik meg július 10-16. között, a házigazda feladatait pedig az ELTE látja el.

John Newmant a nyomorból való kitörés motiválta karrierje beindításához, és már 14 éves korában elkezdett zenével foglalkozni. 20 évesen aztán a nyüzsgő fővárosba, Londonba költözött, 2012-ben pedig elkészítette a már EFOTT-on is jártas Rudimental formációval első slágerét, a Feel the Love-ot, amely több országban hamar listavezető dal lett. A legnagyobb sikert mégis Love me again szóló slágerének köszönheti, ennek videóklipjével nyerte meg első zenei díját 2013-ban a Premios 40 Principales gálán. Ugyanebben az évben bezsebelte még a UK Music Video Awards legjobb brit dance videó kategóriájának első helyét is a Not giving in-nel. Klipjeit nem engedi ki a kezei közül, mindet ő rendezi – ami talán sikerének is kulcsa lehet –, emellett számos sláger dalszövegírójaként is bizonyította már tehetségét. Többek között olyan ismert előadók köszönhetnek sokat neki, mint Calvin Harris, Jessie J vagy Kygo.

A mindig tetőtől talpig elegáns szettekben megjelenő énekes már két nagylemezzel és megannyi dallal járja a világot, folyamatos teltházakat generálva, júliusban pedig várhatóan ismét meghódítja a magyar közönséget. Bár az Egyetemisták és Főiskolások Országos Turisztikai Találkozója sok meglepetést tartogat még az idei programkínálatot illetően, a bérleteladás mégis rekordot döntött már az early bird időszak alatt is:

– A tervek szerint továbbra is a legkedveltebb hazai együttesekre koncentrálunk, de annyit elárulok, hogy John Newman mellett azért köszönthetünk majd még néhány világsztárt, valamint olyan magyar előadókkal is készülünk, akik nem csupán a fiatal célcsoport körében hódítanak. A Velencei-tó partját tovább szélesítjük, a tavaly már megnövelt területet idén Sukoró irányába is kiterjesztjük. Az eddig vándorló fesztivál letáborozásról azonban továbbra sem beszélhetünk, ugyanakkor tény, hogy a tópartot igen kedvelik a látogatóink, és az elmúlt évek tapasztalatai sokat segítenek abban, hogy évről évre még jobbá és élhetőbbé tegyük a fesztivált. A lehetőségek adottak, idén még biztosan maradunk, a többi pedig a jövő zenéje – mondta el Maszlavér Gábor fesztiváligazgató, hozzátéve, hogy adott év rendezvényhelyszínének döntésében nagy szerepet játszik az aktuális házigazda egyetem véleménye is. Az idei évben az Eötvös Lóránt Tudományegyetemmel közösen munkálkodnak a szervezői előkészületeken.

Címkék: EFOTT, fesztivál, velence

Ezek érdekelhetnek még

2018. Április 25. 13:02, szerda | Bulvár

Nick Cave és együttese Magyarországon is fellép

Nick Cave és együttese, a The Bad Seeds június 21-én fellép a Papp László Budapest Arénában. Minden idők egyik legfontosabb dalszerző-énekese legfrissebb lemezét és pályafutása legjavát hozza Budapestre

2018. Április 25. 12:02, szerda | Bulvár

Tarantino szerint új filmje a Ponyvaregénnyel vetekszik

Tarantino szerint új filmje a Ponyvaregénnyel vetekszik majd, a DiCaprio-Brad Pitt páros pedig a filmvilág következő legendás duója lesz - számolt be róla a The Hollywood Reporter.

2018. Április 25. 07:34, szerda | Bulvár

Nyolcmillió éves elefánt maradványaira bukkantak Macedóniában

Egy kihalt elefánt fosszília-maradványaira bukkantak paleontológusok a kelet-macedóniai Negotino térségében, a szakemberek szerint a lelet mintegy nyolcmillió éves lehet - közölte a helyi média kedden.

2018. Április 25. 05:00, szerda | Bulvár

A streaming mentheti meg a zeneipart

A streaming szolgáltatások - köztük a Spotify és az Apple Music - váltak a zeneipar legnagyobb forgalmazóivá. Először szárnyalta túl 2017-ben a steaming-bevétel a CD-s és lemezes bevételt az ágazatban