Városlista
2024. április 19, péntek - Emma

Hírek

2012. Augusztus 02. 08:07, csütörtök | Helyi
Forrás: Emberi Erőforrások Minisztériuma

Latorcai Csaba nyitotta meg az Erdélyi Kárpát-Egyesület vándortáborát

 Latorcai Csaba nyitotta meg az Erdélyi Kárpát-Egyesület vándortáborát

Sajtóközlemény
Budapest, 2012. augusztus 1., szerda (OS) - A világból annyi a miénk, amennyit látunk belőle – ezzel a Hermann Antaltól származó gondolattal nyitotta meg Latorcai Csaba, az Emberi Erőforrások Minisztériuma nemzetiségi és

Latorcai Csaba megnyitó köszöntőjében méltatta a brassói születésű Hermann Antal életútját, aki igazi XIX. század végi, XX. század eleji erdélyi polihisztor volt: tanáremberként a tudás erejét kívánta átadni diákjainak, néprajztudósként a székely népi értékek megmentésére tette fel az életét, lapszerkesztőként, íróként pedig az erdélyi népéletről tudósított. Német származása ellenére a székelység ügyének felkarolásán fáradozott még akkor is, ha övéi erre a már-már megszállottsággal határos tevékenységére olykor ferde
szemmel néztek is. Ki-ki ereje, rátermettsége, fizikai
felkészültsége szerint vándorbottal a kézben gyalog, kerékpáron, vagy éppen autóbusszal lép a nagy előd nyomdokaiba. A vándortábor résztvevői tudatosan készültek arra, hogy az előttük álló néhány napon annyi legyen a világból az övék, amennyit meg tudnak és meg akarnak látni belőle – fogalmazott a helyettes államtitkár.
Beszédében rámutatott, hogy vándorolni többféleképpen lehet. Lehet egyénileg, amikor az ember magányosan küzdi le az eléje kerülő akadályokat, magányosan halad a maga által kijelölt cél felé és magányosan örül a megérkezésnek. Lehet kisebb-nagyobb csoportokban, amikor közösek a célok, közösen kell legyőzni a nehézségeket és közös a megérkezés öröme is. Így az egyén öröme a közösség örömévé is válhat és az egyén megpróbáltatásait a közösség összefogásának ereje könnyítheti. Hangsúlyozta, hogy mindehhez a legszükségesebb az egymásra figyelő nyitottság megléte.
Az Erdélyi Kárpát-Egyesület 1891. május 12-én alakult meg Kolozsváron, célja a természeti és az épített környezet értékeinek tudatosítása és megőrzése; menedékházak létesítése; az ifjúság
természet- és környezettudatos nevelése; az ökoturizmus támogatása; a fizikai erőnlét, lelki egyensúly, életképesség, önuralom és csapatszellem fejlesztése és a hagyományőrzés. Az egyesület legnagyobb rendezvénye a vándortábor, amit évente más-más helyszínre szerveznek meg.
Kiadó: Emberi Erőforrások Minisztériuma

Ezek érdekelhetnek még

2024. Április 19. 15:06, péntek | Belföld

Nagy Márton: önfenntartó társasággá kell válnia a Magyar Postának

A kormány azt várja a Magyar Posta Zrt.-től, hogy legyen önfenntartó, folytassa a zöld és digitális átállást, szolgáltatásait pedig továbbra is biztosítsa mindenki számára lakóhelytől függetlenül

2024. Április 19. 15:03, péntek | Életmód

Novemberben kerül országszerte a mozikba Herendi Gábor új filmje

Novemberben 28-tól kerül a országszerte a magyar mozikba Herendi Gábor Futni mentem című új romantikus vígjátéka.

2024. Április 19. 14:58, péntek | Belföld

KSH: Drágább az üzemanyag Magyarországon a környező országok átlagánál

Az EU Weekly Oil Bulletin legfrissebb adatai alapján Magyarországon a 95-ös oktánszámú motorbenzin átlagára 640, míg a régiós országokban 620 forint volt.